Ma reggel az autóban a fiam kezébe nyomtam egy kokárdát, hogy az óvodába érve nehogy nálam maradjon, ugyanis ma koszorúzni mennek a csoporttal. A húszperces autóúton ezt követően záporoztak rám a kérdések, és én megpróbáltam olyan válaszokat megfogalmazni, amelyeket egy négyéves kisfiú értelme (és fogalomrendszere) be tud fogadni.
Mi az a koszorúzás? Mi az a kokárda? Mi az a zászló? Mi az a magyar?
Viszonyításképpen elmesélném, hogy a múltkor egy Szent Imre szobor mellett üldögéltünk és fejtegetéseimet így összegezte: „Azért csináltak belőle szobrot, mert megölte egy vaddisznó?”
Egyáltalán, az, hogy ország vagy nép, egy ekkora gyerek számára baromi nehezen megfogható dolgok. Azt érti, hogy vannak mindenféle nyelvek és ő csak a magyart érti, meg hogy vannak más országok, ahová időről időre el szoktunk utazni, vagy például az imádott unokatestvérei vagy más szerettei nem Magyarországon élnek. Sőt, a földgömböt is szoktuk nézegetni. Lényeg, hogy alaposan megdolgoztatta az agyamat és nagyon kreatív folyamat volt, ahogy az alapjaitfigyelembe véve megpróbáltam átadni valami befogadható inputot.
Az óvodába érve pont belefutottunk a 64 éves, keményvonalas óvónőbe. A húszperces küzdelmem, amelynek során megpróbáltam márciustizenötöt megértetni a fiammal, annyira kíváncsivá tett, hogy ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból, tettem egy vicces megjegyzést arra, hogy egy gyereknek milyen nehéz elmondani ezt az egészet. Az óvónéni szemmel láthatóan egyrészt saját pedagógiai kudarcának, de főként a gyerekem nemtörődömségének tudta be, hogy erről akár beszélnünk kellett, és szigorúan számon kérte a fiamat: „Hát nem emlékszel, mit meséltem tegnap?” A gyerek zavarodottan nevetgélni kezdett és látszott, hogy ő most nagyon szégyelli magát, be is süppedt a székbe. És az óvónő elkezdte darálni:
„Az elnyomott költők fellázadtak, mert az osztrák császár nem engedte, hogy az legyen a minisztériumban, akit a magyarok akartak és nem írhattak szabadon az újságba!”
Akkor most nézzük meg, hogy ebben a mondatban hány olyan fogalom szerepel, amit egy normális négyéves nem ismer és rohadtul nem is kell ismernie.
Költő. Osztrák. Császár. Minisztérium. Újság.
A gyerek érdekei miatt nem szeretem játszani a kötözködő anyukát, de azért egy szelíd észrevételt megkockáztattam, mely szerint manapság a gyerekek azt sem tudják, mi az az újság, én legfeljebb hetente egyszer veszek a kezembe nyomtatott lapot. Annak a kulturális, politikai vetületeibe most ne menjünk bele, hogy az óvónéni erre elmesélte, hogy ő a Lokált olvassa rendszeresen a metrón. Inkább gondolkozzunk el azon, hogy ha egy magánóvodában az a pedagógiai módszer, hogy a gyerekeket leültetik és így mesélnek neki március 15-éről, akkor mi az úristen vár szerencsétlenekre az iskolában?
Természetesen nem azt szeretném mondani, hogy egy gyereknek nem kell előbb-utóbb megismernie a költő, az osztrák, a császár, a minisztérium és az újság szavak jelentését és jelentőségét, sőt, baromi fontosnak tartom, hogy ismerjék a hazájuk történelmét és kiemelkedő alakjait is. De nem biztos, hogy ez az út egyenesen oda vezet.
