Van egy embertípus, amely szerintem a saját maga értékességét úgy próbálja hangsúlyozni, hogy panaszkodik rá, milyen nehéz szülőnek lenni. Néhány éve (vagy talán már évtizede) kezdődött az a trend, hogy beszéljünk végre a szülőség (főleg anyaság) árnyoldalairól is. Gondolom, előtte tiltott témának számítottak a gyermekágyi depresszió meg a gyerekvállalás egyéb negatív - lehetséges - aspektusai és elkezdődött a tabudöntögetés. Sajnos mostanra oda fajult ez, hogy már csak a szar dolgokról divat beszélni. Akkor vagy trendi, ha panaszkodsz. Akkor vagy faszagyerek, ha állandóan azt hangsúlyozod, milyen nehéz a szülőség, mégis az vagy. Mintha valaki állandóan azt pofázná, hogy milyen nehéz a munkája. Kit érdekel?
Hogy én a - borzalmas - terhességem alatt hányszor kaptam meg a sok meg nem kérdezett, frusztrált paraszttól, hogy most "élvezzem ki", mert utána milyen kurva szar lesz nekem, az döbbenet. Komolyan, mi a kurva anyádat élvezzek ki azon, hogy itt ülök egy fájdalmasan rugdosó, rohadt nagy gyerekkel a hasamban, depressziósan és fáradtan és semmi mást nem várok, csak hogy kijöjjön végre? A terhesség végét azzal töltöttem, hogy ültem egy fotelben és csomót sírtam, zömében a fájdalomtól. "Aludj most" - hangzott a másik zseniális tanács, amikor egy órát nem bírtam már a rohadt nagy hasam meg az iszonyatosan, görcsösen zsibbadó karjaimtól aludni egyhuzamban. Úgy viszketett a feszülő bőröm, hogy nem egyszer megfordult a fejemben, hogy kiugrok az ablakon. Az utolsó időszakban éjjelente öt órát aludtam legfeljebb, azt is szakaszokban. Aludjak, persze. Arról nem beszélve, hogy egy gondolkodó lény szerint alvásból hány napra lehet vajon betárazni?
Borzalmasan vártam már, hogy megszülessen és lássam a szenvedésem értelmét, lassacskán visszanyerjem a testemet és az erőmet. Biztos voltam benne, hogy sokkal jobb lesz, ha már itt lesz a gyerek. Azt persze nem gondoltam, hogy ennyire jó lesz.
És egyszerűen nem értem, hogy mi szüksége van arra valakinek, hogy azt szajkózza, hogy milyen nehéz lesz, milyen szar lesz, ha megszületik a gyerek. Ha neki olyan szar volt, akkor minek csinált még egyet, sőt kettőt utána? Egyszer elszakadt a cérna, és azt válaszoltam az egyik kárálónak, hogy ha olyan szar lesz, majd beadom állami gondozásba. Most, hogy már itt van és benne vagyok az előre rettenetesnek jósolt időszakban, még kevésbé értem, hogy hogy lehet erre azt mondani, hogy szar. Hát ez minden, csak nem szar. Mindenesetre egy életre megutáltam az összes riogató parasztot.
