Röviden: nem.

Jöjjön a hosszabb verzió.

Én szinte az első pillanat óta tudom, hogy mi a helyzet, de azért az ember szeret biztosra menni, megerősíttetni a terhességet például egy nőgyógyásszal. Terike hugom azt tanácsolta, hogy a hetedik hét előtt ne menjek, mert nem lévén szívhang, úgysem fog tudni mit mondani az orvos. 

A nyolcadik hét végére kaptam végül időpontot, biztos voltam benne, hogy minden oké lesz, de azért türelmetlenkedtem már. Főleg, mert Terike beharangozója szerint kihangosítják a kisbaba szívdobogását, és az óriási élmény.  

Igen ám, de én mindenféle orvoshoz rühellek járni, nőgyógyászhoz meg különösen. Főleg, hogy amikor elhangzott a "vetkőzzön le deréktól lefelé" utasítás, akkor realizáltam, hogy milyen gyakran kell majd szörnyűséges vizsgálatokon (a vérvétel is az!) átesnem decemberig. Aztán ugye felfekszik az ember egy förtelmes ágyra, szétveti a lábát, na de hagyjuk a részleteket. Nőgyógyásznál lenni rohadt kellemetlen és megalázó élmény.

A dolog lényege, hogy hiába a szuper technika és láttam egy kis embriót, az első gyerekemet (!) a kivetítőn, akinek igen, már látható a feje, és a szíve meg úgy dobogott a mikrofonon keresztül, mint valami üstdobszóló, nem tudok két vadidegen társaságában, meztelen seggel, lábam között egy hideg zselés rúddal meghatódni.

Egyébként is, az érzelmek nem jönnek megrendelésre, Mindig szétfeszélyez, amikor tudom, hogy éppen miket kellene éreznem, például a karácsonyfa alatt, vagy a gyönyörű tengert meglátva, és nem jön semmi, hanem azon feszülök, hogy miért nem jön. Máskor meg, amikor nem is várnám, jön magától. 

Nem is baj ez így.